A közlekedési eszközök gyors fejlődésének köszönhetően, a XX. század második felében terjedt el az ingázás gyakorlata, vagyis a munkavállaló lakhelyén kívül, de viszonylag nem túl messze, minden munkanap, utazva jut el a munkahelyére. Három évtizeddel ezelőtt, elsősorban a községünk kisebb településeiről utaztak Magyarkanizsára, de sokan ingáztak Szabadkára, illetve Zentára is. Az elmúlt néhány évben megváltozott a célirány. Egyre többen vállalták/vállalják a határátkeléssel járó bizonytalanságot, kiszámíthatatlanságot. Hivatalos statisztikai adat nem áll rendelkezésünkre, de több forrásból is arról értesültem, hogy községünkből kb. 1100-an ingáznak Magyarországra, főleg Kanizsáról, Horgosról és Martonosról. Talán eltúlzott ez a számadat, de mindenképpen több száz munkavállalóról lehet szó. Mivel már régóta foglalkoztat ez a kérdés, és nem mellékesen szűk baráti körömből is sokan így keresik kenyerüket, elbeszélgettem Bödő Zoltánnal, aki ötödmagával, már négy éve minden munkanap a határon átkelve utazik a munkahelyére.
A családi vállalkozást nem Magyarországon, mint ingázók kezdtétek. Előtte itt, Szerbiában dolgoztatok. Mi miatt váltottatok?
Tíz éve foglalkozunk, – ahogy Magyarországon nevezik – épületgépészettel, vagyis víz-, gáz,-hűtés,- és fűtésszereléssel. Itt, Szerbiában az átlagos, kis megrendelőinkkel nem volt gondunk. „Miklós” bácsi, vagy „Etelka” néni korrekt módon, a megegyezés szerint fizettek az elvégzett munkáért. Az állami, önkormányzati megrendelésekkel voltak a legnagyobb problémák. A nagyobb befektetésekhez, munkákhoz banki hitelt kellett felvennünk, és az elvégzett munkánkat késve fizették ki. A banki hitelt a kamatokkal viszont fizetni kellett. Megtörtént, hogy egy szomszédos községet blokkolnunk kellett, mert sehogy sem akartak fizetni. Elegünk lett ebből a nyavalygásból és meghoztuk ezt a döntésünket, hogy Magyarországon folytatjuk, de életvitelszerűen itt, Kanizsán élünk.
A fentiekhez hasonló, negatív tapasztalatotok nem volt Magyarországon?
Kezdetben, amíg nem ismertük az ottani viszonyokat, szokásokat kisebb gondok adódtak, de néhány hónap alatt belerázódtunk. Három éve nagyon pozitív irányba változott a magyarországi gazdasági miliő. Különösen az építőiparban.
Megelégelve a mindennapos határátkelést gondoltál arra, hogy átköltözz Magyarországra?
Természetesen megfordult a fejemben, de nem komolyan. Nem szándékozok áttelepülni. Nekem ez így megfelel. Jól érzem magam Kanizsán. Itt vagyok itthon!
Milyen tapasztalataid vannak a határátkeléssel kapcsolatban?
Megszoktuk. A határőrök mindkét oldalon korrekt módon viszonyulnak hozzánk. Már ismernek bennünket és tudják, hogy mi dolgozni megyünk. Nem is sokat vacakolnak velünk. Természetesen volt, hogy öt órát is várakoztunk a magyar rendszer „lefagyása” miatt, de ez csak elvétve fordul elő.
Mint mindennapos ingázó, van-e egy érdekes sztorid a határátkeléssel kapcsolatban?
Számtalan történetem van. Csak nagyon röviden, egy a sok közül: Az egyik munkatársam többszöri szemezgetés után összejött a magyar oldalon szolgálatot teljesítő csinos, útlevélkezelő lánnyal.
Az eddigi tapasztalataid alapján te hogyan könnyítenél a határátkelésen?
A határ az határ. Ezen már nincs mit könnyíteni, egyszerűen csak rossz helyen van.
Kávai Szabolcs
Fotó: Facebook “Határfigyelők” csoport