Ma, 2020. április 18-án már több mint egy hónapja, hogy a világjárvány miatt nálunk, Szerbiában is kihirdették a rendkívüli állapotot, és házi karanténba kellett vonulniuk a 65 éven felülieknek. Hogy azóta mi a helyzet világszerte, azt az írott és elektronikus médiákon keresztül mindannyian tudhatjuk. Szorongunk, félünk, mert bolygónk a háborúk után, a legsúlyosabb válságot éli át. A megdöbbentő adatok ezt bizonyítják. E rövid felvezető után elmondanám Tisztelt Olvasóimnak, hogy a járvány függvényében milyen pozitív, és negatív magatartás jelent meg az emberek egymás közti viszonyulásában. Mert ez naponta érzékelhető. Talán a pozitívval, a példaértékűvel kezdeném. Mivel én is koromnál fogva (átléptem jóval a 80. életévemet!) szobafogságot „élvezek”, sem gyógyszert, sem tisztálkodási szereket, sem élelmiszert nem vásárolhatok. Nyugdíjasként nem halmozhattam fel egyikből sem hónapokra. Legközelebbi hozzátartozóim Szabadkán élnek, a fiatalok pedig Angliába és Norvégiába kényszerültek egyetemi végzettséggel, vendégmunkásként. Csak telefonon keresztül értekezhetek az itthoniakkal is. Mi idősek magunkra maradtunk… gondoltam. DE! mégsem, mert pár nap múlva jött a segítség, személyesen vagy „dróton” át. A vöröskereszt elsőként ajánlotta fel támogatását, a beszerzések kapcsán. Két nappal később, március 19-én, amikor épp a házunk előtt álló díszszilvafák szemet gyönyörködtető kivirágzásában gyönyörködtem – sajnos csak a bezárt ablakon át – két kedves ismerősöm kopogtatott, és hasonlóan a segítségnyújtását ajánlotta fel. Telefonon keresztül is kaptam időközben néhány érdeklődést, a támogatást illetően. Ennek a nagyon jóleső, humánus hozzáállásnak köszönhetően még a piaci bevásárlás is sikerült a segítségükkel, de utoljára, mert a következő héten már bezárták – állami rendeletre – a piacot. Időközben a kiírt gyógyszereket is kiváltotta egyik hajdani tehetséges, és segítőkész tanítványom, a húgom részére. Nem is egyszer! Mert 20-án még valódi tavasz volt, de március 24-ére leesett a hó, és egész nap esett. Bernadetta, a három gyermekes anya, a hóesés ellenére kerékpárral elment a gyógyszertárba, a nagyon fontos gyógyszerekért. Nem is egyszer, és nem is egyedül! Mert leánya Rebeka, és fia Nimród is – miután a doktornőtől megkaptuk a vényt (receptet)-, azonnal a város végéről a bringára pattantak, és a kiváltott gyógyszert máris hozták. Habár mindketten Magyarországon tanulnak, most ők is távhallgatóként, az interneten keresztül hallgatják az előadásokat, és végzik a feladatokat. És mégis idejük egy részét reám, az idős, nyugdíjas pedagógusra szánták, mert az édesanyjuk példája őket is megérintette. A példa a legjobb tanítómester! És hozzájuk csatlakozott édesapjuk is, aki munkája mellett, illetve reggel 7 óra előtt is, nem egyszer a segítségünkre sietett. Köszönet az egész Pósa családnak! Hálám és elismerésem mindannyiuknak! Az önzetlenségükért és kitartásukért. Az időközönkénti bevásárlóknak is megköszönöm a felénk nyújtott kezet, Tandari Adriánnak, és Huszta Erzsébet tanítónőnek, aki biztosított a további segítségnyújtásáról. Bognár Zsókának, a Neofarm dolgozójának is köszönetemet küldöm a személyesen átadott védőmaszkokért, és fertőtlenítőszerért.
És most röviden (nem ünneprontóként) a negatívumokról. Állami rendeletre a nyugdíjasok pénteken, hajnal 4 órától 7 óráig vásárolhatnak! Ez legtöbbjük részére nehéz, és fáradságos.
– Csak a második üzletben vásárolhattam, mert sokat kellett állnom, nem is került rám a sor, és hideg is volt – panaszolta sorstársam, telefonon át.
Visszaélések a helyzettel: pl. az egyik kis üzletben a kenyér ára a 46 dinárról felemelkedett 75, illetve 84 dinárra. Maszkot, kesztyűt meg kell venni, de hiánycikk. Talán a nagyobb városok előnyben részesülnek?
A nyugdíjat Szabadkáról egy fiatal postás hozta, csak maszk volt rajta, kesztyű nem. Így számolta és adta át a pénzt, vette át a személyi igazolványt, illetve íratta alá az elismervényt! Rájuk nem vonatkozik a járvány elleni védekezés? És a saját és embertársuk egészségének megvédése? Bízunk a mielőbbi pozitív változtatásban!
Teleki Mária