Mariborban ülök egy csendes hotelszobában. Egy kis éjjeli lámpa világít a laptop képernyője mellett. A gyerek a paplanbarikád közepén, az ágyon, mélyeket szuszog – jó volna nem felébreszteni. 9 óra, álmos vagyok, de ezt még meg kell írnom. Ez hiányzik a „lap” indulásához. Ez a cikk a vezércikk. Ha az lesz egyáltalán.
3 napja mondtam a férjemnek, hogy kések, már rég meg kellett volna írnom az első vezércikket. Azt kérdezte, hogy mikor indul a lap, mondom csütörtökön (vagy pénteken?). „Óóóóó – azt mondja – akkor nem hogy el vagy késve, hanem nagyon időben vagy. A vezércikkek az utolsó pillanatban születnek!” De én nem szeretnék ilyen utolsó pillanatos ember lenni. Bár lehet, hogy máris az vagyok… (Na most, hogy vezércikk lesz-e ez?! – merül fel bennem újra a kérdés.)
Szóval Mariborban vagyunk a Youmig projektpartneri találkozón. Beszélgetünk, prezentálunk, ügyeskedünk, okoskodunk, együtt gondolkodunk arról (is), hogy hogyan lehetne Kanizsán tartani még azt a kevés fiatalt, aki ott van. Azért mondom, hogy ott, mert én ugye most itt vagyok. Az én munkám Kanizsán, hogy programokat szervezzek az Ifjúsági Otthonba. Hogy aki itthon/otthon van, vagy éppen hazajön valahonnan, az jól érezze magát Kanizsán. És az én munkám az is, hogy ez az újság (újra) életre keljen, hogy aki bárhol van, az tudja olvasni. És szeresse olvasni. Hogy megtalálja magát benne, Kanizsát benne, Kanizsát magában, Kanizsában magát. … és mindennek a variációja.
Kedves Olvasó, ezennel, ezzel a fáradt és ügyetlen (vezér?)cikkel elvágom azt a bizonyos piros szalagot, és Önöknek adom az „újrégi” Kanizsai Újságot. Fogadják szeretettel egyelőre az online változatot. Kérünk egy kis elfogultságot és bizalmat, vissza pedig őszinteséggel és a község iránti lelkesedésünkkel tudunk szolgálni.
Ígérem, hogy nem mindig én fogom írni a vezércikket!
Jó olvasást!
Tisztelettel és barátsággal,
Vígi Sára, szerkesztő
Vígi Sára (Fotó: Virág Kiss Anita)