Kanizsáért mindent (vagy semmit?)!
Vegyünk fel egy másik szemüveget, és próbáljuk azon keresztül szemlélni a bolygót, mely eddig otthont adott nekünk. Vajon meddig élvezhetjük még büntetlenül a természet számunkra oly természetesnek vett kincseit?
A legtöbb médiumban sokszor szó van arról, hogy valamit tenni/tennünk kellene, mert ha ilyen tempóban vesz részt az emberiség Földünk pusztításában, akkor csupán néhány évtized kérdése, hogy komoly – és tegyük hozzá, kellemetlen –környezeti változásokkal fogunk szembesülni. És igazuk van! Mivel Földünknek nincs „B” verziója, ezért ezt az egyet kellene valahogy megvigyázni. Idén például novemberben több melegrekord is megdőlt, számos településen közel száz éve nem mértek ilyen magas hőmérsékleteket. Hazánkat, sőt Magyarkanizsát sem kíméli ez a fajta változás, egyre szárazabb nyarakat és szélsőségesebb időjárási anomáliákat tapasztalhatunk. Ideje lenne elhinni, hogy mi, kis emberek is tehetünk azért, hogy ez ne fokozódjon tovább.
A környezettudatos életmód nem a tökéletességről, hanem inkább egy folyamatról szól. A jobb döntések meghozataláról. A saját felelősség felvállalásáról. És úgy általában, magáról a törekvésről, hogy jobban odafigyeljünk arra, mit használunk, mit dobunk el, hogy mit engedünk vissza Földanyánk méhébe.
Törölgessük meg a régi, homályos üveget vagy vegyük fel végre azt a másik lencsét és ne csak nézzünk, lássunk is, lássuk meg azt, hogy (ön)pusztító életmódunknak előbb-utóbb milyen súlyos következményei lesznek – helyi szinten is. Raffai István írása következik:
Fotó: Bud Helisson (Forrás: Unsplash)
Alapjában véve minden probléma megoldható, de vajon mit lehet tenni, ha az egész bolygónk feletti kontroll teljes hiányát már a saját házunk tájékán is észleljük? A Föld népességének megállíthatatlan növekedése erősen rányomja bélyegét a természeti környezetre. A túlfogyasztás egyre nagyobb méreteket ölt, mondhatnánk úgy is, hogy már a jövőnket kezdtük el felélni. A klímaváltozás, a környezetszennyezés, a művelhető területek csökkenése, valamint a természetes élőhelyek eltűnése együttesen egy kihalási hullámot hoznak létre, amelynek az ember is könnyen az áldozatává válhat. Ennek már a világon mindenhol van visszhangja. A média egyre kifejezettebben sugallja azt a fajta természeti és társadalmi környezeti szemléletváltást, amely az utolsó kenderszálat jelentheti abból a kötélből, amely az emberiség nyaka körül feszül.
A pesszimistább réteg állítása szerint már elkéstünk Földünk megóvásával, balgaság lenne azonban ölbe tett kézzel várni a pusztulást vagy még inkább felgyorsítani annak eljövetelét. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a stagnáló állapot fenntartása már nem megoldás, jelenlegi körülmények között egészen biztosan kevésnek bizonyulna a továbblépéshez. Változtatni pedig sosem késő! Nincs szükség ahhoz semmilyen nemzetközi klímaegyezményre vagy kormányrendeletre, hogy fordítsunk, vagy legalább enyhítsünk a dolgok állásán. A probléma mindig az egyénben, s annak döntéseiben gyökereznek, majd innen gyűrűzik tovább a magasabb szintek felé. Így válik globális mértékűvé a környezetszennyezés minden formája. Többek között az is, ha szemetelünk lakóhelyünkön, vagy ha pazarlóan éljük mindennapjainkat.
Fotó: Josh Hild (Forrás: Unsplash)
Ennél már nem is lehetne időszerűbb cselekednünk. Az újrainduló Kanizsai Újság szerkesztősége is úgy véli, helye van ennek a témakörnek az újság (egyelőre online) hasábjain, így ők/mi is helyre rakhatunk néhány láncszemet a szóban forgó nemes ügy gépezetében. Egy közösség akkor lehet igazán erős, ha összetart. Mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy még a legkisebb jótétemény, a legapróbb lépés is hatalmasat nyomhat a latba. A mérleg nyelvét a természet oldalára kell billentenünk, mégpedig közös küzdelemmel, azonos gondolkodásmóddal! Van egy Tiszánk, ártéri erdőnk, termőföldjeink. Ezekért és az élővilágukért érdemes harcolnunk. Az alattunk taposott talaj, édesvíz-készleteink egyre szennyezettebbek, a vízi élőlények és a vadak egyre inkább kiszorított helyzetbe kerülnek. Ám nem csak egyszerűen a környezetünket fenyegeti veszély, hanem minket, az egészségünket is, hiszen ez a mi élőhelyünk. Ideillő, ironikusan hangzó mondás lehet, pedig igaz, hogy magunk alatt vágjuk a fát.
Küldetésünknek érezzük átrágni magunkat azokon a természeti környezetünket érintő témákon, amelyeknek közvetett vagy közvetlen módon mindnyájan a részesei vagyunk. Rovatunkban igyekszünk községünk lakosságát elsősorban helyi, vajdasági, de legfeljebb országos szintű témába vágó történésekkel és közérdekű információkkal ellátni; a fogyasztás csökkentése érdekében különféle házi praktikákat felvázolni – érintve egyebek mellett az újrahasznosítást, a szelektálást, vagy éppen az általános anyagfelhasználást; továbbá esetenként figyelemfelkeltő írásokkal is szolgálunk majd.
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, ebben a kérdéskörben szinte minden aktuális. Missziónkhoz híven merjük állítani, hogy még a lerágott csont sem végzi a kommunális szeméttárolóban, ugyanis újból és újból, ám eltérő megközelítésből, nézőpontból és más színben is meg fogjuk vitatni, és komótosan, részletességre törekvően körbejárni a felmerülő és ismétlődve felbukkanó kérdéseket.
A bevezetőt írta: Raffai Sára
Szerző: Raffai István
Az ÖKO-team:
Raffai Sára, kreatív tervező és angoltanár, egy környezettudatos hírvivő-rikkancs.
László Ágnes, szociális munkás, babahordozási tanácsadó, hulladékmentes és természetbarát praktikák kutatója, afféle sötétzöld.
Raffai István, okleveles geográfus, akit piszkosul foglalkoztat ez a témakör.