Hét nap alatt hat új alkotás – a reproduktív zenélésen túl

A Streamlet Művészeti Egyesület zeneszerzési műhelyéről

Magyarkanizsa inspiratív közeg a művészek számára – hallottuk már ezt sokaktól, bizonyítják ezt az itt született alkotások, az itt létező vagy az innen merítő alkotók. Hogy mi hozza ezt, a Járás, a Tisza, a természet vagy a városi aszfalt, netán az emberek, arról lehet hajnalig diskurálni, vagy elég egyszerűen csak észrevenni, hogy igazából mennyire gazdag is ez a környezet. … és örülni annak, hogy bizony vannak olyanok, akik (máshonnan) ide jönnek, akik (haza)járnak feltöltődni, alkotni, és hogy vannak olyanok, akik megpróbálják ezeket az emberek megtalálni, néha összefogni, idecsalogatni, adni nekik és kapni tőlük. Aki „kitről” jön, sokszor hamarabb észreveszi az itteni kis csodákat, mint mi, akiknek ez már a mindennapok része. De jó az, amikor újra és újra szembesítenek azzal, hogy ez egy jó hely, jó közeg.

A Streamlet Művészeti Egyesület évek óta szervez workshopokat fiatal művészeknek Magyarkanizsán, idén zeneszerzési műhelymunkára invitálták az alkotni vágyóknak. A hat zenész, Bús Atyimcsev Judit, Varga Endre, Szerda Árpád, Nyers Lehel, Asztalos Alfréd és Ábrahám Máté; az oktató, Konstantin Stefanović; és a két szervező, név szerint Tomin Kis Anikó és Tóth Laura hét teljes napra „költözött” be az Ifjúsági Otthon nagytermébe, hogy tanuljanak, alkossanak, komponáljanak, fejlődjenek, hogy aztán mindenki a sajátjából adjon valamit a közösbe, és az együtt töltött napok „anyagából” vigyen valamit haza és adja azt a saját zenéjéhez, munkájához/munkásságához.

 

 

Tóth Laura szervezővel arról beszélgettünk, hogy honnan jött a zeneszerzési műhely ötlete, és hogy a vajdasági művészeti életben van-e bármiféle hiány, amit esetlegesen a Streamlet próbál pótolni. Laura elmesélte, hogy bár zeneszerzési műhelyről van szó, mégis a színház oldaláról közelítették meg a témát.

– Ha megnézzük a vajdasági színházakat, akkor szerintem nem változatos az, akik a zenéket írják, beszélgettem zenész ismerőseimmel, kérdeztem tőlük, hogy hol vannak ők a színházakból, akár előadóként, akár zeneszerzőként, merthogy a színházban is van zene. A többség inkább reproduktív zenével foglalkozik, még akiknek van saját együttesük, azok sem játszanak sokszor saját szerzeményeket, ami az alkalmi koncerteknél rendben van… Ezért éreztem, hogy ez egy fejlődési lehetőség nekik, és úgy gondolom, műhelymunkát csak úgy érdemes csinálni, ha valami újat tanulhat az ember. Persze itt is van sok eszmecsere és barátkozás, ami szintén nagyon fontos ebben a hét napban, de mégis egy új tudással mehetnek haza.

A Streamlet Művészeti Egyesület egyébként elsősorban táncos, mozgásszínházi workshopokat és rezidenciákat szervezett Magyarkanizsán. A rezidenciák alatt több művészeti ág kapcsolódott egymáshoz, és a jövőben is az a fő cél, hogy azoknak a művészeknek, akiknek szükségét érzik, azoknak helyet és teret biztosítsanak, illetve akár a pályázati lehetőségek kiaknázásában is segítséget nyújtsanak. A Streamlet tehát valamiféle háttérként próbál funkcionálni a művészek mögött, ami egészen egyedülálló Vajdaságban. De egyértelmű cél az is, hogy mindez Kanizsán történjen, illetve, hogy az itt találkozott művészek a későbbi, hétköznapi életben is keressék egymást, és dolgozzanak együtt.

Egészen komplex kérdés az, hogy milyen problémákkal szembesülnek a művészek Vajdaságban, vagy hogy a művészeti életben milyen hiányba ütközhetnek, illetve hogy mi lehet az oka annak, hogy egy-egy igényes műhelymunkára miért nincs túljelentkezés.  Elsősorban az tűnik ki, hogy azoknak a személyeknek, akik nyitottak a közös munkára és az ilyenfajta együtt gondolkodásra, más a megélhetési forrásuk, az alkotás mellett ők tanárok, fix munkahelyük van, és egyértelmű, hogy azt nem könnyű 6-10 napra otthagyni. Másrészt a komfortzónából való kilépés, az ismeretlen, és még nem kipróbált dolgoktól való félelem is közrejátszik abban, hogy pl. kevés a jelentkező egy ilyen alkotói munkafolyamatra.

Arra a kérdésre, hogy meg vannak-e elégedve a résztvevők számával, Laura azt felelte, hogy gondban lettek volna, ha kevesebben jelentkeznek, de a résztvevők visszajelzéséből most azt mondják, pont jó ez a szám, hiszen így egyrészt nem vett el időt az, hogy a tagok ismerkedjenek és összekovácsolódjon a csapat, másrészt az oktatónak is jutott ideje mindenkivel egyénileg is foglalkozni, ami mindenképp pozitív. Egyébként minimális hozzájárulási díj volt a táborhoz, a projekt fő támogatója a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és Magyarkanizsa Önkormányzata.

Aki viszont itt volt, az sokat kapott – ezt mondják a résztvevők és az oktató is. Varga Endre Magyarországról érkezett a workshopra, igaz, szabadkai származású a művész, de már 30 éve az anyaországban él és alkot. Mint többen a résztvevők közül, ő is tanár és alkotó, több zenekarban játszik, többféle stílust is képvisel. A kreativitás utáni vágy hozta a workshopra, az igény, hogy valamit együtt alkossanak a zenészek. Szerinte egy ilyen műhely nagyon jó helyszín arra, hogy a tudásukat elmélyítsék, hiszen a zeneszerzés, az alkotás egy bizonyos szakmai felkészültséget igényel – lehet ugyan intuícióból alkotni, de az soha nem olyan mély és minőségi, mint amikor szakmai tudás van mögötte; illetve azt is kiemelte, hogy mennyire fontos az, amikor a meglévő ismeretek megerősítést nyernek, azok segítenek abban, hogy a terveket könnyebben megvalósítsák. Endre arról is mesélt, hogy soha nem szakadt el a szülőföldjétől, tartja a kapcsolatot a kollégákkal, és az, hogy a workshop Kanizsán volt, külön öröm volt számára, hiszen ismerős a hely a zenei-művészeti életből, járt ide a jazzfesztiválra [KA:JAZZ – a szerk. megjegyzése], és még az első komolyabb barátnője is kanizsai volt.

Bús Atyimcsev Juditot sokan ismerik a magyarkanizsai Alapfokú Zeneiskolából, most inkább zongoraművészként, mint tanárként volt jelen a műhelyen. Őszintén elmesélte, hogy nem foglalkozott még zeneszerzéssel, sőt, a fejében valahogy ez mindig úgy élt, hogy ez mindenki másnak megy, neki nem, ő ezt nem tudja, viszont nagyon is érdekli, hogy hogyan születnek azok a művek, amiket játszik, ezért jelentkezett a workshopra. Judit úgy érezte, jól tud hallás után játszani, de a zeneszerzés távol áll tőle, ám a munka egy pillanatában mindenkinek zenét kellett alkotnia. Sokat segített neki az oktató azon mondata, hogy nem baj, ha valami olyan dallamból indul ki, amit már hallott, hiszen szinte már minden megvan írva, ugyanakkor egy másik személynél, előadónál alakul a mű, sajátra formálódik. Judit először a Queen zenéiből merített, de végül megszületett az ő szerzeménye is, amely zeneszámot szintén bemutattak a szombat esti mini-koncerten. A zenész kiemelte, hogy mennyi mindent megtanult magáról is a workshop alatt, hogy rájött, minden emberben ott van a kreativitás, és hogy ez akkor jön könnyen elő, ha szabadságot kap, és olyan közegben mozoghat, ahol segítik és támogatják őt. Azt mondja, ez itt nagyon könnyű volt, kapott egy kis szikrát, ami most talán lángra kap majd, és nagyon sok mindent tud ebből a diákoknak is átadni.

 

 

Konstantin Stefanović az újvidéki Művészeti Akadémián diplomált zeneszerzésből. 2011-ben jelentkezett be a doktori képzésre multimédia-művészetből a Belgrádi Egyetem Interdiszciplináris Tanulmányi Központjában, de a Szabadkai Zeneiskolában szaktantárgyakat tanít. Tagja a Szerbiai Zeneszerzői Egyesületnek, és több színházi és multimédia-projektnél volt zeneszerző és társszerző. Izgalmas személyt, alkotót és oktatót ismerhettek meg benne a résztvevők, és ő is rendkívül hálás volt a meghívásért, a szervezésért és a „tanulók” lelkesedéséért. Komoly munkában volt részük, minden nap két blokkban dolgoztak: a nap első részében elméleti szinten foglalkoztak a kortárs zeneművészettel, a második részben pedig konkrétan a zeneszerzéssel, ami nem csak a klasszikus műfajokat érintette. Munkafolyamatról, zeneszerzésről, a zenei hozzáállásról beszélgettünk.

 

 

– Hogyan lehet a különféle zenei irányzatokból érkező alkotókkal együtt dolgozni?

– Az egyik tehetséges szabadkai tanulóm azt mondta, hogy mivel manapság nagyon szerteágazó a zenei korpusz, nem lehet az embereket sem úgy bekategorizálni, hogy melyik zenei műfajon belül alkotnak. Ezért én is abból indultam ki, hogy manapság jó zene létezik, nem pedig különböző stílusok – így nem gátolt bennünket a munkában az, hogy a résztvevők mit játszottak eddig. Úgy gondolom, hogy jól feltaláltuk magunkat és jó hangulat volt.

– Mindenki tud zenét szerezni? Milyen tulajdonság kell ehhez?

– Jacques Attali, kortárs francia közgazdász és esszéista zeneelmélete szerint nincs tehetséges és tehetségtelen ember, hallással megáldott vagy nem megáldott személy, szerinte minden embernek van hallása, a kérdés az, hogy időben kezdték-e el fejleszteni azt. Ebből kiindulva én azt vallom, hogy mindenki tud zenét is szerezni. Attali elmélete a 20. század végéről jön, de tulajdonképpen ez a mostani időre is rávetíthető, amikor már szinte tényleg bárki tud zeneszerző lenni a különféle technikai eszközöknek és programoknak köszönhetően. A résztvevők közül mindenki képzett zenész, szabadidejükben foglalkoznak zeneszerzéssel, viszont a formális oktatáson belül nem részesültek még zeneszerzési alapismeretekkel. Éppen ezért érdekes nekik, hogy most megismerhetik az alapokat, és hogy összehasonlíthatják az előző zeneszerzési tevékenységeikkel, aztán a tudást, amit itt elnyertek, felhasználhatják a saját szerzeményeikben is. Egyébként ajánlottam nekik más műhelymunkákat is a jövőre, amik hasznosak lehetnek számukra.

– Meg van elégedve a munkafolyamattal?

– Nagyon meg vagyok elégedve, mert az összes résztvevő motivált volt. Természetesen hét nap alatt nem lehet mindent elsajátítani, de nem is ez volt a célom, hanem inkább az, hogy intenzíven és sűrítetten adjam át nekik a zeneszerzési technikákat és elméleteket. A zene és a zeneszerzés óriási múltú, hiszen amit ma kortárs zenének hívunk, már az is száz éve létezik. Mint ahogy egy laikus embernek idegen az általános zeneelmélet, ugyanígy a zenészek egy bizonyos rétegének is ismeretlen a zeneelmélet ezen része, ami érthető, hiszen a zeneiskolában reproduktív szinten a klasszikus zene dominál, és nincs tér a kortárs zenével foglalkozni. A zeneművészet nagy tempóban fejlődik, de meg kell hogy szólítsa az egyszerű embert is – erre is oda kell figyelni, hogy akármennyire komplex is, ne történjen meg az, hogy csak szakemberek hallgatnak klasszikus vagy kortárs zenét. Másrészt, mivel ennek még nincs megírva a zenetörténete, ezért az előadóművészeknek is nehéz dolguk van abban, hogy mit válasszanak a programokból. Ilyen szempontból is segíthet a résztvevőknek a műhelymunka mert a megvalósult eszmecseréken az is téma volt, hogy hol tart egyáltalán a mai zene.

 

 

Szombat este a kanizsaiak kis szelete élvezte azt a hat új alkotást, amelyek hét nap alatt hét személy lelkéből, gondolataiból és tudásából születtek az Ifjúsági Otthon falai között. Csoda ez, nem is könnyű felfogni, megérteni, hogy ez hogyan lehetséges, de talán nekünk, laikus zeneélvezőknek és zeneszeretőknek nem is kell. Gratulálni annál inkább érdemes!

 

Vígi Sára

Fotók: Bicskei Anikó