A tóthfalusi Kaszap István Kollégiumban mindig történik valami. Minden szürkének tűnő hétköznapra jut pár poén, amin együtt nevetünk, egy kis izgalom, egy kis bosszúság, természetesen egy kis tanulás (tényleg nem sok J – tisztelet a kivételnek) és mi nevelők szívesen segítünk bármiben, amiben csak tudunk. Programokat szervezünk – sok élét, mert fontosnak tartjuk, hogy jó szélesre nyíljon a nagyvilágra tekintő ajtó a fiatalok előtt.
Ez a hét kimondottan a művészet jegyében telt. Február 27-én, kedden este a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházba látogattunk el, ahol a „The end” című darabot néztük meg, 28-án pedig Oláh Dóri kiállítására vittük el a fiatalokat.
„A vég”
Aminek eleje van, annak bizony vége is – tartja a mondás. Előbb-utóbb befejezzük a tanulmányainkat, véget ér a szárnypróbálgatás, kezdetét veszik a más komoly dolgok. De ne aggódjunk egy pillanatig se! Azok is lezárulnak az idővel: a jó és rossz állások, a szerelmek, a barátságok. Elmúlnak az örömök, a bánatok. Elmúlik az emberi élet. Ez utóbbiról szólt az előadás is. Felváltva voltak nagyon komoly jelenetek, szívszorító históriák és fergeteges, rendkívül vicces részek. Ha jobban belegondolok, pont olyan volt ez a darab, mint maga az élet: periodikus, időszakos, hol vidám, hol bánatos.
Komoly és kimeríthetetlen téma az elmúlás, hiszen ahányan vagyunk, annyi történetünk és sajnos sok élményünk is van. Beszélni kell róla, semmiképp sem jó, ha tabutémává válik, de úgy vélem, hogy kár rajta túl sokat filozofálni, mert olyan körforgás ez, amit nem befolyásolhatunk. Akit szeretünk és ne adj’ Isten elveszítünk, az bizony borzasztóan hiányzik. De én úgy hiszem, hogy a szeretett személy, aki „elmegy”, csak fizikailag szűnik meg létezni, a szívünkben, emlékeinkben velünk él tovább. Szóval egyáltalán nem vész el. Csak átalakul.
Jelenet az előadásból
Ki tudja a jó Isten kinek mennyi időt szán? Költői kérdés… Egy dolog viszont biztos, mégpedig az, hogy „a vég” előtti idő, ami éppen MOST történik (nem az, ami már elmúlt és megváltoztathatatlan), az A MI KEZÜNKBEN VAN!! Bánjunk vele finoman!
Funkcionális képzőművészet
Jóval kedélyesebb esemény részesei voltunk másnap, azaz 28-án, szerdán. Oláh Dóri kiállítását néztük meg a kanizsai Dobó Tihamér Képtárban, aki egy fantasztikusan tehetséges, fiatal magyarkanizsai képzőművész.
Funkcionális képzőművészet – így keresztelték el a tárlatot. Sagmeister Laura galériavezető jóvoltából megtudtuk, hogy ez alkalommal olyan alkotások kerültek bemutatásra, amiknek valamiféle feladata van/volt. Dóri tervezi többek között a Malomfesztivál és a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjének a teljes arculatát – csak, hogy néhányat említsek munkái közül. Motívumai vászontáskákról, bádogbögrékről, pólókról is ránk köszöntek. A művész akármerre jár, akármit lát, hall, érez, tapasztal az formálja, vezeti a munkáját. Dóri tavaly elnyerte a Sinkó Ervin Irodalmi Díjat Rakétaiskola darált húsból című könyvéért, ami egy nem szokványos, de nagyon is fantáziadús útinapló. E kötetet is végiglapozhatták az érdeklődő diákok a kiállításon.
Részlet Oláh Dóri kiállításáról
Örömmel tölt el, hogy annyi lehetőség van művelődni, kulturálódni és egyben kikapcsolódni szerény kis környékünkön. Annak pedig még jobban örülök, hogy részese lehetek a tóthfalusi kollégisták mindennapjainak, életük ezen szakaszának. Még, ha egyszer elmúlik ez is…
P. László Marcsi
Fotók: Kosztolányi Dezső Színház és Puskás Károly