…és aztán volt még egy. 2020-ban is meseműhelyeztünk végzős diákokkal a felnőttségekről. Ennek a történetét olvashatják most.
2019-ben úgy zártuk az évet Zsuzsival és Mónikával (Tomin Zsuzsanna és Mácsai Mónika foglalkozásvezetők), hogy ebből kell még, ez annyira feltöltött mindannyiunkat, és úgy láttuk, a diákok is annyi jót kaptak belőle, hogy azt mondtuk, nincs megállás: pályázunk, remélhetőleg nyerünk, és megyünk, dobbantunk megint Magyarkanizsa község mindegyik végzős osztályában, aztán készítjük a hetedikes verziót is, és szép lassan befolyunk a felsősök életébe. A 2020-as Dobbantó megvalósulását is a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásának köszönhetjük, a megvalósítást pedig a Generáció Civil Szervezetnek és Magyarkanizsa Község Ifjúsági Irodájának. Mögöttünk tudva egy nagyon sikeres évet, mégsem volt sima liba ez az idei, de néhány módosítással, néhány online próbálkozással végül Mácsai Mónika és Ábrahám Gréta 17 Dobbantót tartott meg, amelyeken összesen 180 diák és felnőtt vett részt.
Aki még nem hallott volna erről a programról, annak talán röviden úgy tudnám jellemezni, hogy ez egy drámapedagógiás foglalkozás, amely segít a végzős diákoknak megfogalmazni konkrétabban a céljaikat, utat mutat nekik azok könnyebb eléréséhez, felhívja a figyelmet azokra a tulajdonságokra, amik segíthetnek nekünk céljaink elérésében. Önismereti utazás, sok belső hanggal, akár kimondásokkal is, ha úgy kívánjuk. A diákok, mint csapat és mint egyén dolgoznak együtt egymással és önmagukkal, és mindenki annyit kap belőle, amennyit enged magának. A folytatás pedig azért lenne fontos, hogy minden ilyen munka egyre könnyedébben mehessen nekik, és tényleg segítség lehessünk.
Mácsai Mónika az idén is nagy falatot vállalt a program megvalósításából, hiszen ő a megálmodója és a műhelymunka szellemi anyja, Ábrahám Grétával rengeteget dolgoztak azon, hogy ebben a furcsa maszkos és öleléshiányos évben, ami a végzős diákoktól rengeteget vett el, megvalósuljon valami, hogy adhassunk mégis valami jót és segítőt ezeknek a fiataloknak községünkben. Mácsai Mónikát kérdeztem a megélésekről, nehézségekről és a jövőbe is tekintettünk.
Mit takar a Dobbantó cím?
Nagyon érdekes, hogy tavaly az én fejemben a valamitől való elrugaszkodást, lendületszerzést jelentette, illetve azt szerette volna sugallni. Azóta több száz fiatallal találkoztunk, és úgy tapasztaltam ez mai kifejezéssel élve „át is jön”. Megkérdeztük őket is és nagyon érdekes asszociációik voltak, pl. elindulás, energia, indulat, valami kezdete… és mindenkinek igaza van. Életünkben számtalanszor veszünk új irányt, merítünk energiát a tapasztalatainkból vagy lendít át nehézségeinken egy új érzés – mindez a Dobbantó.
Mit kaphatnak a fiatalok a meséktől? Miért jó részt venni egy ilyen programon?
Minden találkozás a nyitottságon alapul. A résztvevők között mindig akad olyan, aki feszegeti a szabadság kínálta határokat, de döntő többségük megérkezik lélekben is és ebben az állapotban már nyitottak az első pillanatban még gyerekesnek tűnő mesevilágra. Rácsodálkoznak a mesei kódokra, megtalálják a becsomagolt ősi bölcsességek helyét a XXI. században és ami a legfontosabb, Önmagukat. Ezért jó részt venni. Sajnos ifjaink nehezen találnak igazi kapaszkodókat: online tér, ingeráradat, rohanás, megtépett családok… és az idei évben még a vírus okozta helyzet. A Dobbantóban eltöltött 60-90 perc a befelé figyelés, átgondolás, megélés megszentelt ideje. Azt is el szeretném mondani, hogy nekem miért jó: feltöltődök. Motiválnak a célokat már kitűző fiatalok éppúgy, mint a pillanatnyilag elakadtak. Rácsodálkozok, hogy a mese „hamuban sült pogácsája” mennyire szükséges táplálék ma is. Nem vagyok már fiatal, és óriási ajándékként élem meg, amit fiatal munkatársaimtól kapok: lendületet, tudást, bizalmat. Köszönöm!
Sikeresnek élitek meg az ideit? Milyen nehézségek adódtak?
…mint a mesében: hoztunk is, nem is… volt néhány nehézség a szervezés terén is, pl. hogy bemehetünk-e az iskolába, egyáltalán meg lehet-e személyes találkozással oldani a műhelymunkákat, vagy online változatot kell csinálni, állandóan változott az is, hány személy tartózkodhat egy légtérben. Át kellett tervezni is, hogy ne legyen testkontaktus és tartsuk a személyek közötti távolságot. Mennyire gátolja a személyességet, ha mindannyiunk fél arcát takarja a maszk? Végül volt néhány online műhely is… meg még ezer apróság. De nem ezek a fontosak, hanem az ami történt: találkozás egymással és saját magunkkal, reméljük hosszú távon ható felismerések, őszinte visszajelzések a tavalyi foglalkozásról, még időben érkező érzések az éppen otthonukat elhagyni készülő gyerekeinknek.
A folytatást tervezitek?
Természetesen IGEN! Számtalanszor kapjuk a diákoktól visszajelzésként, hogy menjünk gyakrabban hozzájuk. A teljesen beszűkült, félelmekkel és bizonytalansággal átszőtt évünk beláthatatlan nyomokat hagy gyerekeinken, ifjainkon és rajtunk, már edzettnek mondható felnőtteken is. Nagyon jó lenne minden osztályhoz legalább havonta eljutni… Remélem 2021 érintéseket, önfeledt mozdulatokat, baráti öleléseket, maszk nélküli mosolyokat is adni fog és sok, sok, sok Dobbantót.
Legyen így! Jövőre újra pályázunk, reméljük, hogy nyerünk, és egy új generációt vihetünk be a meséken keresztül a felnőttségekbe.
Vígi Sára