A Generáció Civil Szervezet nyertes pályázatának köszönhetően, a Bethlen Gábor Alap támogatásából valósul meg a Magyarkanizsa Község Ifjúsági irodája által koordinált műhelymunka, amely az általános iskolás, magyar ajkú, végzős tanulókat szólítja meg községünkből.
A műhelyfoglalkozás központi témája a változások, a lépcsőfokok, a továbbtanulási nehézségek, az értékeink – hogy mik azok és hogyan lehet őket követni, megtartani, továbbvinni. Mi a fontos egy mai fiatal számára – és vajon meg tudjuk ezt fogalmazni? Mi kell ahhoz, hogy jól válasszunk, mi történik akkor, ha nem jól választunk? Mit jelentenek a sikertelenségek, hogyan tudunk ebből épülni, és erőt meríteni? A foglalkozáson egy gyerekkorunkból jól ismert mesét hívunk segítségül, melyet más, és új kontextusba helyezünk. Hogy mi ez a mese, az maradjon meglepetés a programon résztvevőknek. A projektről a két drámajáték vezetőt, Tomin Zsuzsannát és Mácsai Mónikát kérdeztem.
Elmesélitek, miről is szól ez a projekt?
Mácsai Mónika: Mindannyian változunk – a felnőtté válás talán a legmeghatározóbb változás egy ember életében. Drámapedagógiai módszereket alkalmazva, az önmagukat kereső fiataloknak, valamiféle kapaszkodót szeretnénk nyújtani a családi fészek elhagyása, a pályaválasztás előtt. Bízom abban, hogy a résztvevő ifjak között lesznek olyanok, akik mint a sziklamászók, bele tudnak kapaszkodni ebbe a biztonsági kötélbe. Egy foglalkozásnyi ideig mi, vezetők, felnőttek tartjuk a kötelet… a képzeletet hívjuk segítségül: kitágítjuk a teret, időt.
Miért fontos ez a fajta foglalkozás?
Mácsai Mónika: A saját élményű foglalkozások azért fontosak, mert van esély arra, hogy a résztvevő lecsendesedjen, saját magához is szóljon, hogy eljusson a társához, hogy megtörténjenek az interakciók. Változik az önmagához való viszonya is, erősödik, átminősül, ill. a közösséggel való kapcsolata is. Az online világból az offline-ba kerül, és több az esélye megtalálnia magát.
Mik a mai kamaszok nehézségei és problémái?
Tomin Zsuzsanna: Előbb kamaszodnak ma, úgyhogy másféle kérdéseket is tesznek fel. Megvannak azok az általános kérdések, amik nekünk is és minden generációnak, mint a halál, a szerelem, a szülőkkel való konfliktus, és úgy látom, hogy minden kornak megvan a specifikus világa, ami most ahhoz a digitális világhoz kapcsolódik, amiben élünk. Például a fiúknak a videojátékok miatt megváltozik a világlátásuk – de megváltoznak az általános témákkal kapcsolatban is a kérdésfelvetések. A lányok korábban érnek, érzékenyebbek, sokkal hamarabb találkoznak a digitalizált világ szépségideáljaival, így nekik az önmagukkal való szembesüléssel akadhatnak problémáik. Tapogatózunk. Drámán is olyan dolgokkal foglalkozzunk, ami őket érdekli és őket bántja.
A drámaműhely hol tud nekik pluszt adni?
Tomin Zsuzsanna: Olyan kérdések merülnek fel, amik a hétköznapokban nem. Nem fogja a szüleit és a barátait megkérdezni ezekről a dolgokról, nem általános, hogy a saját lelki világukkal így foglalkozzanak, ami a kamaszkorban jellemző, természetes zárkózottságuk miatt is van. Nem tudnak a konfliktusokkal mit kezdeni, hol levezetni, de nem tudnak nyitni sem. Itt olyan közvetetten foglalkozhatnak ezekkel a lelki dolgokkal, ahogy máshol nem. Saját magától kaphat válaszokat a saját kérdéseire – közvetetten, rajtunk keresztül.
Mónika, te hogyan látod a kapcsolódásod ehhez a generációhoz?
Mácsai Mónika: Én még nagyon közel vagyok a mesei világhoz, abban nőttem fel. Pedagógusként igyekszem minél jobban megismerni a meséket, és úgy gondolom, hogy ők meg már alig ismerik – tisztelet a kivételnek. A mesékben ott vannak a kötelek, a kapaszkodók, a mesékben benne van az átörökítő anyag, a népmese sűrítmény. Ezt az ősi tudást használhatja a ma embere is, a fiatalok is, ha van esély rá, hogy megismerjék. Célunk a mesén keresztül kapcsolódni a fiatalokhoz és hiszünk abban, hogy ha a meseműhelyünkről kimegy egy diák, akkor kicsit másként látja majd a meséket, a reális világot és bennük saját magát.
Szerintetek, mi az az érték, amit a szülő át kell, hogy adjon a gyermekének?
Tomin Zsuzsanna: Őszinteség és hitelesség minden helyzetben. Ezek nélkül nem működünk. Azt kell átadni, hogy én is ember vagyok, én is hibázom, de merem és tudom vállalni a hibáimat.
Mácsai Mónika: Hogy minden ember értékes és, hogy minden ember egyedisége kell ahhoz, hogy a világunk jobb legyen.
Hogyan lehet átadni ezeket az értékeket? Mit kell nekünk, magunkban erősíteni?
Mácsai Mónika: A szülőnek hinnie kell magában, hogy amit csinál, azt jól csinálja. És persze az őszinteség is nélkülözhetetlen. Nekem az volt a mondatom, hogy „nem tudom gyerekem, ma még erre nem jártam, így még ezt a helyzetet nem oldottam meg, megoldom úgy, ahogy most jónak gondolom, holnap meg meglátom, hogy jó döntés volt-e.” Tévedhetek… de ott vagyok vele, szeretettel, és el tudom engedni a kezét. Az elmúlt évtizedek változásai miatt bármi, amin keresztül a család erősödni tud, az nagyon fontos. Nem egyszerű ma szülőnek lenni…
Vígi Sára